Amerika az első világháború óta igyekszik kiterjeszteni befolyási övezetét Eurázsiára, összhangban McKinder Magterület-elméletével, amely mindmáig Amerika külpolitikájának meghatározó eleme. A cél elérésének útjában két nagyhatalom, Oroszország és Kína áll.
A II. világháború után létrejött, a Szovjetunió és Amerika által meghatározott kétpólusú világrend mintegy fél évszázadon át gátat szabott ennek a törekvésnek, és Amerika csak Nyugat-Európában tudta érvényesíteni akaratát az 1949-ben létrehozott NATO-n keresztül. Kelet-Európa szovjet befolyási övezet lett, pufferzóna a két nagyhatalom között. Ebbe a zónába tartozott Ukrajna is, amelynek destabilizálásán Amerika már 1953 óta dolgozott.
A Szovjetunió 1991-es megszűnése után a helyébe lépett Oroszország a következő két évtizedben nem volt elég erős, hogy megakadályozza a NATO keleti kibővítését Kelet-Európára és a Balkán nagy részére. Ha az Amerika-vezette Nyugat Ukrajnát is szövetségesévé tudja tenni, ezzel a NATO egészen Oroszország határáig nyomulna előre. Ez volt a célja az ukrán kormány Amerika által szervezett 2014-es megbuktatásának és egy Amerika-barát kormány hatalomba ültetésének. Oroszország ezt a nyomulást közvetlen és súlyos fenyegetésnek tartja.
Ez a háttér határozta és határozza meg a két világhatalom közötti egyre intenzívebb szembenállást az európai térségben.
A 2014 óta egyre gyorsuló és élesedő fejleményekről a tömegmédia erősen pártos tudósításokban számol be, figyelmen kívül hagyva akár alapvető tényeket is, ha azok kényelmetlenek. Az így festett hiányos kép nem alkalmas az elfogulatlan és tényeken alapuló tájékozódásra. Ezt a hiányos képet próbálja kiegészíteni a jelen írás.